Megjelent az öntözésfejlesztésre kiírt pályázati felhívás

A tájékoztatás szerint a magyar kormány és az Európai Bizottság eredményes egyeztetésének köszönhetően, a programból a korábbi összeg többszöröse áll a magyar gazdálkodók rendelkezésére az öntözött területek növelésére. A kiírt felhívás keretösszege 49,5 milliárd forint.

A kormány a mezőgazdasági termelés biztonsága és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodása érdekében többek között a vízvisszatartást, a fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését támogatja a pályázatban. Egyéni beruházás esetén 500 millió forint, kollektív esetén 1 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás felső határa.

A Miniszterelnökség kiemeli: az Európai Bizottság és az uniós jogszabályok nagyon szigorú feltételekhez kötik az öntözési beruházások támogatását.

A pályázati felhívásokban, vízjogi engedélyköteles beruházások esetében a pályázat benyújtásának feltételeként szerepel a jogerős elvi vízjogi engedélyek megléte.

Mindemellett a kormány bürokrácia-csökkentő programjának egyik fontos eleme a vízjogi engedélyek megszerzésének egyszerűsítése és gyorsítása is.

A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatók be a www.mvh.gov.hu weboldalon 2016. július 6. és 2018. július 6. között. A pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak az érintettek – áll a közleményben.

A részletes pályázati felhívást ide kattintva érheti el!

Forrás: MTI