Az öntözővizek mindig tartalmaznak sókat, ennek mértéke függ a víz forrásától, a szállítás módjától. A talaj-, vagy rétegvizek nagyobb mennyiséget tartalmaznak belőlük, mint az állóvizek. Legkedvezőbbek ebből a szempontból a folyóvizek.

A sók felhalmozódása a talaj fizikai jellemzőit is befolyásolja. A növekvő nátrium tartalom csökkenti a talajok porozitását, vízvezetőképességét, növeli duzzadóképességét.

Az öntözővizek minőségét elsősorban az alábbi jellemzők alapján ítélhetjük meg.

- az összes oldott sótartalom,
- a víz nátrium (Na) ionjainak relatív mennyisége,
- a vízben levő magnézium (Mg) ionok relatív mennyisége,
- a víz tényleges szódatartalma,
- szódaegyenérték, a víz számított szódatartalma,
- a nátrium adszorpciós arány, SAR,
- kémhatás

1. Az összes oldott sótartalom, melyet mg/l-ben fejezünk ki. A jó minőségű öntözővíz összes sótartalma ne legyen nagyobb 500 mg/l-nél. Laza, homokos talajok esetében, ahol a talajvíz mélyen helyezkedik el ennél nagyobb, 800-1000 mg/l sótartalom is jónak minősíthető.

Ez egyrészt az alacsony agyagtartalommal van összefüggésben, mivel a nagyobb koncentrációjú víz hatására sem romlik veszélyes mértékben a vízvezetőképesség, valamint kevesebb só kötődik meg, mely a téli csapadék hatására mélyebb rétegekbe lúgzódik ki.

Másrészt a mélyen (3-4 m) elhelyezkedő talajvíznek nincs befolyása a felszíni réteg sóforgalmára. A víz alkalmazhatósága csak az adott talaj, a növényállomány igényének ismerete mellett állapítható meg.

Az öntözővíz sótartalmát a víz elektromos vezetőképessége (EC) alapján, közelítőleg a következőképpen lehet számítani:

mS/cm vagy dS/m x 640 = x ppm, vagy mg/l mennyiségű só.

A szakirodalom különböző értékeket ad meg a megengedhető összes sótartalomra vagy elektromos vezetőképességre nézve.

2. A víz nátrium (Na) ionjainak relatív mennyisége, az összes kation százalékában kifejezve (Na %).

Az öntözővíz kation-összetétele akkor kedvező, ha minél kevesebb Na-iont tartalmaz. A szikesítő hatás szempontjából azonban nem csak az abszolút mennyiségű Na+ tartalmat kell figyelembe venni, hanem a többi fémionhoz viszonyított arányát is. Ez az agyagásványok diszperziójával van összefüggésben. A diszperzió mértéke függ az agyagásványok típusától, az oldat koncentrációjától és az ionok arányától.

A Na % megengedett értéke függ a víz anion összetételétől és az öntözendő terület talajtulajdonságaitól (agyagásvány típusok aránya). Kísérletek szerint azonos Na⁺ koncentráció esetén nátrium-klorid, vagy nátrium-szulfát oldatából kevesebb Na kötődik meg, mint a nátrium-karbonátból. Ezért a hidrokarbonátos víz Na  % értéke legfeljebb 35% lehet, ha viszont számottevő kloridot vagy szulfátot és kevesebb hidrokarbonátot tartalmaz úgy 45% is megengedhető.

3. A vízben levő magnézium (Mg) ionok relatív mennyisége, a Ca+Mg összes mennyiségének %-ában.

     

A sok magnéziumot tartalmazó öntözővízből jelentős mennyiség kötődhet meg a talajkolloidokon és kiszorítva a kalciumot (Ca) a talaj vízvezetőképessége, szerkezete romlik.

Amennyiben a Mg % megközelíti a 40-50%-ot kötött, agyagos talajon a víz alkalmazhatósága kérdésessé válhat.

4. A víz tényleges szódatartalma. Lúgosan hidrolizáló alkáli sók oldatában fenolftalein-lúgosság mutatkozik. Az ilyen oldatok erőteljes szikesítő hatással rendelkeznek, ezért az öntözésre használt víz szódát nem tartalmazhat.

5. A víz számított szódatartalma, szódaegyenérték. A fenolftalein lúgosságot nem mutató vizek is tartalmazhatnak szikesítő hatású nátrium-hidrokarbonátot.

Sze=(HCO₃^-+CO₃^2-)-(Ca²⁺+Mg²⁺)         mgeé/l

Ha a Sze mgeé/l < 1,25, akkor nem rontja az öntözővíz minőségét. Ha ezen felüli értéket találunk, nagy körültekintéssel kell a víz felhasználási lehetőségét megvizsgálni.

Olyan esetékben, amikor a Sze > 2,5 és a víz 500 mg/l-nél kisebb sótartalmú, gipsz adagolásával lehet a károsító hatást kiküszöbölni.

A javításhoz szükséges gipsz kiszámításához a szódaegyenértéket szorozzuk a gipsz egyenértéktömegével.

Ha a szódaegyenértéket megszorozzuk a nátrium-karbonát egyenértéktömegével a számított szódatartalmat mg/l-ben kapjuk.

6. A nátrium adszorpciós arány, a SAR érték a sótartalommal együtt lehetőséget ad a talaj az öntözővíz hatására bekövetkező vízvezetőképesség változásának becslésére.

1.3.1 táblázat. A SAR és a víz sótartalmának várható hatása a vízvezetőképességre
 (Ayers és Westcot, 1989)

7. A talaj folyadékfázisának kémhatását a pH értékkel jellemezzük. A talajok pH értékének megítélésekor figyelembe kell venni a következőket.

• A pH érték függ a szuszpenzió készítésekor használt talaj: folyadék aránytól. Ezért csak azonos vizsgálati módszerrel kapott eredmények hasonlíthatók össze. Az általánosan használt az 1:2 talaj: víz összetétel, de találkozhatunk az 1:5 arányú, vagy a telítési kivonat elemzéséből származó adatokkal is. Ugyancsak eltérést okozhat, ha a szuszpenzióban, vagy a leszűrt oldatban mérjük a kémhatást.
• A talaj pH-ját hazánkban vizes vagy kálium-kloridos (KCl) szuszpenzióban határozzák meg, mely két érték jelentősen (0,5-2 pH) eltérhet egymástól. Külföldi mérési eredményeket közölhetnek CaCl₂ oldat alkalmazásával is, mely egy harmadik értéket mutat.
• A laboratóriumban előkészített talajból készített szuszpenzió kémhatása összefügg ugyan a jellemezni kívánt talaj pH-jával, de nem azonos vele.

A talaj fizikai és kémiai tulajdonságainak javítására nagyadagú (> 60 t/ha) szervestrágyázást vagy meszezést végezhetünk, melynek célja a megközelítően semleges kémhatás és a kalciumtelítettség elérése.

A mész mennyiségének kiszámításához figyelembe kell venni a Na tartalmat, a javítandó talajréteg vastagságát, a talaj térfogattömegét, a terület nagyságát.